Kezdenek megszűnni a rémek a fejemben. Mégis. Mégis mindig itt vannak. Sikoltanak, láncaikat rázzák. Egyre inkább éjjel létezem, a nap perzselő sugarai egyre bántóbbak szemeimnek.
Ahogy a fák között sétálok hangokat hallok. Újabb rémek lennének? Vagy ezek a hangok csak a fejemben szólalnak valójában pedig néma s üres minden? Figyelem a szelek suttogását, de nem értem miről szólnak a dallamok.
Várok. Várom, hogy a szívem újra daloljon. Dum. Dudum. Dudumm. Dudumm. Dudum. Dum. és így tovább. Hideg van. Fázom. Reszketek. Ahogy ezen gondolkodom a fogaim is vacogni kezdenek, pedig nyár van. Lázam van? Lázálom lenne az egész?
Kész. Hova tűnnek a fények. Túl gyorsan suhannak. Már csak összemosodott mocsok. Hova lett a szépség? A töretlen hűség? Szemétdomb. Képszakadás.
Freak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése