Emlékképek sorozata elevenedik fel előttem. Mosolyok… ölelések… hangok. Elvesznek. Sötét… sötét és hideg mi most körbevesz. Lent vagyok… lent. De hol? Csak a visszhang szól vissza. Csak a visszhang. Falak indulnak bomlásnak. Játéka lettem a sorsnak. Egy bábu… mozgatnak, mozgatnak, még ha nem is akarom. Beszéltetnek. Most éneklek. Könnyeim lassan folynak végig az arcomon… égetnek… marnak… fáj. De még élek. Élek és érzek és félek. Egyedül… merre vagy? Miért nem vagy most velem? Nem… felejsd el nem hívtalak. Jó ez így… mert így kell lennie? Hallod a szívem? Én sem… megállt még mikor a fényben sétáltam. Merre van a friss levegő? Hol a nap, a fény, a bátorság? Elvesztek. Egy hasadék széléről zuhantak a mélybe. Magányommal üvöltve nézem a pókhálót az agyamban… szemeim kifordultak. Fekszek… fekszek… nem is vettem észre, hogy lefeküdtem volna. Mikor? Csak a képzelet játéka lenne csupán, ahogy ez a furcsa érzés elüldözi lelkemet? Vagy talán… de nem az nem lehet… vagy mégis? Nem érdekes. Ez a hideg… nagyon hideg kaparja a belsőm. A mellkasom sem emelkedik. Nem mozdul. Nem mozdul? Hisz akkor én nem veszek levegőt… de ha nem veszek levegőt… már értem… hát ezért nem dobog az a kicsi félholtra vert valami, amit szívnek hívnak… de akkor… meghaltam. Meghaltam. Mi? Nem, minden bizonyára ez csak illúzió. Hisz nemrég még táncoltam. Éneklek most is, hát hallom. Vagy talán az érzékeim csalnak tévútra? Éneklek… még mindig… de akkor, vagy nem tudom. Fogd a kezem… félek… fogd a kezem, kérlek, így nem lehet, így nem mehetek el, annyi dolog van még itt… ne hagyd… ne hagyd, hogy bekövetkezzen. Ne csukd le szemeim… csak egy kicsit légy most kedves… csak 1 percre ölelj át… nem vagy itt. Fogságba ejtett a testem… nem tudok mozdulni… Az a pókháló egyre sűrűbb… a hideg már nem hideg… nem így nem… nincs itt senki? Héjj valaki! Ne… ne hagyd… kérlek légy velem, nem mehetek el, még nem… és nem így. Nem egyedül… elhalkul az ének… de miért? Miért nem szól már? Hol a hang, hol a fény, hol az út, és hol a remény? Akkor most ez lenne a vég? A pók is megállt az agyamban… de már érzem… lecsukod szemeim… nem váratsz… kérlek, ne kelljen… bármeddig várhatok… maguk alá temetnek a gondolatok… elföldelnek… ne héj, ne földelj el… se koporsó se virág… csak a madarak hangja… az ujjaim a földet kaparják… élettelen testem a föld alatt… nem tudom tovább cipelni… A falak lebomlottak… Az érzések megálltak… Újra hallom…Hallod?... Dumm… duduumm…dudumm… dum… du…d…————————
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése